A Magyar Kultúra Hete

A Magyar Kultúra Hete

2012. január 13. 13:11

Második alkalommal rendezik meg városunkban a Magyar Kultúra Hetét. A győri önkormányzat tavaly, hagyományteremtő szándékkal hívta életre a programsorozatot, amely kiállításokkal, előadásokkal, koncertekkel adózik a hazai értékek előtt. A kulturális események ma kezdődnek, az ünnepi gálaműsorra január 20-án, délután három órakor kerül sor a Richter Teremben. Az ünnep alkalmából Simon Róbert Balázs alpolgármester átadja a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat. Közreműködik a Győri Ütőegyüttes.

A város művészeti múzeumának kiállításait rendhagyó tárlatvezetéseken tekinthetik meg az érdeklődők. A Borsos Miklós Állandó Kiállítás január 17-én, a Kovács Margit Állandó Kiállítás 18-án, a Váczy Péter Gyűjtemény 19-én, a Vasilescu Gyűjtemény 20-án 16 órától tekinthető meg értő kísérettel. Családi képzőművészeti foglalkozást tartanak január 21-én 10 órától az Esterházy-palota Hincz Gyula könyvillusztrációit bemutató tárlatán. A családok, a gyerekek az illusztrációkhoz kapcsolódó mesékkel és versekkel ismerkednek meg, s maguk is készíthetnek rajzokat.

Madách Imre Az ember tragédiája című műve 150 éve jelent meg, ebből az alkalomból dr. Striker Sándor egyetemi docens, Madách-kutató tart előadást a Zichy-palotában január 18-án 10 órától. Másnap 17 órától Szabó Sipos Barnabás és Maszlay István színművészek részleteket olvasnak fel a műből, hangjukat kölcsönözve Ádámnak és Lucifernek. A műsort Jankovics Marcell animációs filmjének válogatott részletei színesítik. A Xántus-múzeumban január 19-én mutatják be a Franciák Magyarországon 1809, című kötet második részét.

A Gyermekek Házában 16-án 10 órától Maszlay István színművész a versek csodáiról mesél. Ugyanitt Hangvarázs címmel ismeretterjesztő koncertet rendeznek általános iskolások részére január 18-án 14 órától, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeinek közreműködésével. A gyerekek a magyar honfoglalással ismerkedhetnek meg történelmi játszóház keretében január 19-én 10 órától. Másnap délelőtt fél tizenegytől koncert lesz babáknak, Csányi Andrea vezetésével.

A Silver Bells Kórus közreműködésével verses-zenés összeállítást hallhatnak az érdeklődők A virágok hatalma címmel a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárban január 19-én 17 órától. A mese három arca címmel fiatal képzőművészek munkáit láthatjuk a Richter Teremben. Diák Mónika Viktória, Farkas Zsuzsa és Németh Hajnal Auróra közös tárlata január 20-án, az ünnepi gálaműsor előtt, 14 óra 30-kor nyílik. Arany-kor címmel a Forrás Színház élőzenés balladaestjét hallhatják, láthatják az érdeklődők az Újvárosi Művelődési Házban. Az Újvárosi esték sorozatban a Magyar Kultúra Napja alkalmából Arany János műveit szólaltatják meg január 21-én.

Földvári Gabriella

 
Gyermekek háza

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Küldés


trikolor

"Egy Ház gyerekeknek, fiataloknak, családoknak" - 720 nap közösség, élmény, tanulás (TÁMOP 3.2.3.)
A projekt az Európai Únió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

A Gyermekek Háza (9021 Győr, Aradi vértanúk u.23) 16718366-9329-322-08 KSH számú felnőttképzést folytató intézmény, nyilvántartási száma 01052-2008.

 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Új Magyarország




EU Gyermekek Háza
9021 Győr, Aradi vértanúk útja 23.
Tel.: 96/518-032 E-mail: info@gyhgyor.hu

 

Családinet.hu

Győr

Városi Művészeti Múzeum Győr