| Bemutatkozás |
|
Logónk a félbevágott zöldalma, benne a magokkal széles jelentéstartalmat hordoz: „kis magokkal” foglalkozunk, azokat ültetgetjük, nevelgetjük a Házban. Az alma a tudás, az egészség, a természet és természetesség szimbóluma. Érzékletesen tükrözi az intézmény hagyományőrző, egymást, a környezetet, a kultúrát értő és szerető gyerekek „felnevelésére” irányuló értékrendszerét. Számos szakkör, alkotó csoport várja az érdeklődő gyerekek és felnőtteket. Nálunk lehet agyagozni, festeni, kosarat fonni, gyöngyöt fűzni, origamizni, táncolni, sakkozni, felépíthetik a gyerekek közösen a kisvasutakat, környezetvédelmi játszóházakban újrahasznosított alapanyagokból készíthetnek hasznos tárgyakat. Az egész család számára található itt elfoglaltság, a kisbabák már pár hónapos kortól játszogathatnak a „csörgő-börgő” foglalkozásokon, szüleik is részt vehetnek a kézműves tanfolyamokon, alkothatnak, jógázhatnak. A tavaszi zsongással a Ház élete is felpezsdül, egymást érik a gyerekeknek szóló fesztiválok, családi programok. Márciusban Arrabona diákszínjátszó csoportjaink színházi délutánjával kezdődik, ahol minden csapat előadással készül, ezt követi az óvodásoknak szóló fesztivál, ami Csiga-biga palota névre hallgat. Ezen a délelőttön a legkisebbek szavalnak, énekelnek, a legnagyobb jókedvvel. Gurulnak a hónapok, gurulnak a tojások az ország különböző tájairól egy fészekbe, és ez a fészek pont nálunk van, a Gyermekek Házában, hisz már itt a Hímes Tojás Napja, itt a Húsvét. Májusban ismét színházi találkozóval várjuk a gyerekeket a Kölyök Komédiások Fesztiválján. Ezen a napon sok jókedvű színjátszó gyerek gyűlik össze nálunk. Május végén, a Gyermeknapon már nagyon reménykedünk a sok napsütésben, az esőfelhők elvándorlásában, hisz ilyenkor a Radó- szigetre várjuk a város apraját - nagyját, ahol közösen ünnepelünk minden gyerekkel, minden gyereket. A fák között kis játékbirodalmakat bütykölő műhelyeket hozunk létre. A színpadon egész nap bábszínházi előadások, koncertek, vigasságos produkciók várják az érdeklődőket. A nyári hónapok alatt több családi rendezvénnyel lépünk színre, szabadtéren, Győr belvárosának utcáit benépesítve idézzük fel a lovagkort Szent László Ünnepén, ahol kirakodóvásár, középkori alkotóműhelyek, vásári forgatag, bajvívás, és maga Szent László király udvara elevenedik meg a népes közönség előtt. A több ezer gyereken kívül, akik rendszeresen látogatják programjainkat, megtalálhatók még nálunk azok a fiatalok is, akik a gyermekkorból kinőve itt maradtak, és bekéredzkedtek, olyan felnőttek is, akik, mikor gyerekeikért jöttek a Házba megirigyelték a számtalan tevékenységi formát, vagy gyermekkori álmuk megvalósulását remélték egy kerámia, vagy kosárfonó csoportban. 120 órás akkreditált játszóház vezetői képzésünket nem csak óvónők, pedagógusok végzik el, hanem a különféle kézművességeket kedvelő érdeklődők is. Itt meg lehet tanulni nemezelni, selymet festeni, könyvet kötni, bőrözni, csuhézni és még számtalan más érdekes technikával is meg lehet ismerkedni. Programjaink hét nagy téma köré szerveződnek: úgymint képzőművészet, kézművesség, tánc, zene, színjátszás, természet-és környezetvédelem, társadalom-és önismeret. Látogatóink száma éves szinten 15-20 ezer fő. Működtetünk több állandó csoportot – alkotóköröket, klubokat – szervezünk hétvégi és szünidei programokat, kiállításokat, táborokat, vetélkedőket, tanfolyamokat, művészeti fesztiválokat, valamint rendhagyó órákat, előadássorozatokat, ismeretterjesztő koncerteket, a magyar néphagyományok ápolását szolgáló eseményeket, valamint ép és fogyatékos gyerekek integrálását segítő komplex programokat. A nyári szünetre tartalmas, sokszínű ingyenes programot biztosító sorozatot szervezünk HAJ-CI-HŐ-SÉG címmel, immár 15 éve Győr város valamennyi diákjának, mely program keretében kézműves foglalkozásokat, vetélkedőket, játszóházi foglalkozásokat, csillagászati bemutatókat, természettudományos előadásokat tartunk. Ezen felül szervezünk tematikus nyári táborokat a szünidő hasznos és tartalmas eltöltésére, a képességek fejlesztésére, az önkifejezés, önmegvalósítás alkalmainak gyarapítására, az ismeretek bővítésére. Folyamatosan kísérletezünk új formákkal is, ennek eredményeként a történelem és művészettörténet tantárgyak anyagának elmélyítésére, a közvetlen élményszerző tanulás segítésére beindítottuk TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ sorozatunkat. Az ifjúsági korosztálynak megnyitottuk MAGTÁR-diáktér nevű közösségi terünket, ahol változatos programokkal várjuk e korosztály tagjait. Szervezünk számukra koncerteket, játékos foglalkozásokat, kiállításokat, s emellett bemutatkozási lehetőséget is adunk zenekarok, egyéb amatőr csoportok számára. Foglalkozunk Diákújságírók képzésével is, munkáikból minden évben kiadványt jelentetünk meg. Programjaink szervezésében és lebonyolításában együttműködünk a város és környékének általános – és középiskoláival, kulturális és közművelődési intézményeivel, a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézményekkel, civil szervezetekkel. |
Gyermekek Háza
A Gyermekek Háza – amely Győrben, az Aradi vértanúk útja 23. szám varázslatosan zegzugos épületében működik már évtizedek óta – méltán a város elsőszámú gyermekintézménye.


Gyermekek Háza


